Za sam kraj serijala tekstova ,,U duhu maternjeg jezika” donosimo razgovor sa prof. dr Milivojem Alanovićem, dekanom Filozofskog fakulteta u Novom Sadu.
Kakva je situacija sa nastavnim kadrom za maternje jezike, uključujući i srpski, i koji su predlozi za rešavanje ovog problema?
– Tome ima možda čak i blizu desetak godina, kada je na našem fakultetu pokrenuta inicijativa za rešavanje ovog velikog pitanja. Čak je napisan i elaborat o opravdanosti osnivanja Instituta za društveno-humanističke nauke. Međutim, meni se čini da i u ovom trenutku, kada na našem fakultetu postoje saradnici, odnosno zaposleni sa naučnim zvanjima, opravdanost pokretanja takvog instituta još je veća. Treba podsetiti da, severno od Save i Dunava, izuzev Beograda, mi praktično na ovom terenu nemamo sličan institut. Naravno, imamo institute koji su vezani za Poljoprivredni fakultet, ali nemamo za društveno-humanističke nauke, što mislim da je prava šteta. U tom kontekstu postoji potreba za ispitivanjem raznih društvenih fenomena. Jedan od tih društvenih fenomena jeste, na primer, položaj društveno-humanističkih nauka i disciplina, kako u obrazovnom sistemu, tako i u našem društvu uopšte. Kakav je njihov ugled… U tom smislu, ja se iskreno nadam da ćemo u skorije vreme dobiti pozitivan odgovor iz Pokrajinskog sekretarijata, i da će se u nekom skorijem periodu ta ideja zaista ostvariti, jer je višestruko opravdana.
Koliko je ovo u perspektivi veliki problem i da li je zato pokrenuta ideja da se u zemlji formira Institut društvenih i humanističkih nauka koji bi se bavio i ovim pitanjem?
Kada su u pitanju manjinski jezici koji se izučavaju na našem fakultetu, a kadrovi koje mi ovde obrazujemo odlaze u osnovne i srednje škole, prevashodno u Vojvodini, već postoje signali o tome da su profesori rusinskog jezika i slovačkog jezika u velikom deficitu. Vrlo često se kolege žale da i u školama sa mađarskim nastavnim jezikom imaju problem da pronađu nastavnike za te maternje jezike. Što se tiče srpskog jezika, to u ovom trenutku nije slučaj, ali s obzirom na pad interesovanja naših studenata, želim da podsetim da smo do pre nekoliko godina upisivali blizu 60 studenata samo na program Srpskog jezika i književnosti, a sada je taj broj oko 30. Tako da možemo pretpostaviti da ćemo u skorije vreme, kada je u pitanju nastava srpskog jezika i književnosti, imati sličan problem kakav već postoji sa profesorima prirodnih nauka, kao što su fizika ili hemija. Jedan od naših predloga je alternativni model, poput programa celoživotnog obrazovanja ili različitih programa doškolovavanja. Na primer, oni koji su govornici manjinskih jezika, a završili su osnovne studije na nekom društvenom ili humanističkom smeru, mogli bi kroz program doškolovavanja steći kompetencije za izvođenje nastave iz jezika i književnosti. Za sada je to još uvek u fazi razmatranja, ali mislim da je jedan od modela trenutnog reagovanja to. Međutim, moramo razmišljati o dugoročnoj strategiji. Meni se čini da tu postoji nekoliko važnih pravaca.
Možete nam reći koji su?
– Znate, jedan od stubova, kada govorimo o ovoj temi, jeste nastava maternjeg jezika i književnosti u osnovnim školama. Svi znamo kakvi su nastavni planovi i programi – često nisu usklađeni sa savremenom nastavom ili onim što deca očekuju. Nastavni planovi moraju pretrpeti određene izmene, kako u pogledu sadržaja, tako i u pogledu obima. Nisam od onih koji zagovaraju da se nešto nužno izbaci. Pitanje je samo kada se neki sadržaj može uvesti. S druge strane, taj sadržaj ponekad možete plasirati kroz druge modele, poput dodatne nastave ili raznih sekcija. Moramo biti svesni da nisu sva deca podjednako zainteresovana za sve sadržaje, ali uvek možemo pronaći one koji jesu.
Mislite da bi osavremenjivanje nastave bio pozitivan signal – da deca, ako ništa drugo, ne gaje odbojnost prema školi, a onda ni prema pojedinim predmetima?
Tako je. Trenutno, maternji jezici nisu među popularnijim predmetima u osnovnim i srednjim školama. To je jedan od razloga zašto deca izbegavaju da upisuju te smerove. Drugi razlog je materijalni položaj nastavnika. Što se tiče plata, to je u nadležnosti ministarstva, ali mi se čini da bi se na višem nivou mogla pokazati veća briga o nastavnicima i školstvu. Postoji čitav sistem mera koje ne bi mnogo koštale, ali bi pokazale da naše društvo brine o prosveti.
Na primer?
Jedna od tih mera mogla bi biti da ljudi koji rade izvan mesta stanovanja ne moraju sami finansirati putne troškove ili da im isplata putnih troškova ne kasni. Takođe, oni koji tek počinju da rade u prosveti mogli bi dobiti beskamatne kredite kako bi rešili osnovne egzistencijalne probleme, po uzoru na model koji se koristi za policiju i Ministarstvo unutrašnjih poslova. S obzirom na ozbiljnost posla, treba razmotriti i beneficirani radni staž… Takve mere bi pokazale, ne samo deklarativno, da je našem društvu prosveta važna. Nažalost, trenutno to nije slučaj. Ne možemo dekretom vratiti dostojanstvo prosvetnim radnicima, ali možemo motivisati studente i buduće zaposlene da ostanu u obrazovnom sistemu. Treća karika je društvena klima. Često vidimo, čak i u našim porodicama, da se školstvo ne vrednuje adekvatno. Nastavnici su pod pritiskom – preza se od reakcija roditelja i njihove kritike. Umesto toga, škola bi trebalo da bude mesto gde će se razvijati individualnost i kreativnost. Nisam za to da se forsira takmičarski duh, ali moramo biti svesni da nismo svi podjednako dobri u svemu. Takođe, vaspitna komponenta nema dovoljno prostora jer se svi plaše reakcija roditelja i dece. Zadovoljstvo je što se danas govori o pravima dece, ali moramo insistirati i na obavezama – prisustvo nastavi, razvijanje svesti o znanju kao resursu koji će im sutra koristiti. Često kažem studentima da će im stečeno znanje možda koristiti čak i na nekom kvizu.
Jasno. Da se vratimo na Institu.
Da, taj Institut bi morao sprovesti niz istraživanja, od predškolskog uzrasta do osnovnih i srednjih škola, kako bi se na osnovu empirijskih podataka identifikovali problemi i predložila rešenja.
Vaša poruka mladima jeste studiranje jezuika, zbog čega treba baš jezičke fakultete upisivati?
– Mislim da se deca još uvek rukovode sopstvenim interesovanjima, ali treba im ukazati na važnost obrazovanja. Današnje tržište rada omogućava da, ukoliko ste stekli kvalitetno obrazovanje, možete raditi na različitim mestima. Studije maternjeg jezika i književnosti ne znače nužno vezivanje za obrazovni sistem, iako je to jedno od najplemenitijih zanimanja. Rad s mladima – učestvovanje u njihovom odrastanju, obrazovanju i formiranju – može biti vrlo lep poziv. Mnogi ljudi s toplinom sećaju svog đačkog i studentskog doba, a upravo profesori jezika imaju značajnu ulogu u tim uspomenama. Ja svoj posao smatram privilegovanim jer se bavim onim što volim i gde mogu dati dobre rezultate. Poruka mladima je da se ne vezuju isključivo za školu. Diplomci maternjeg jezika i književnosti mogu se ostvariti u različitim delatnostima – od medijskih kuća, izdavaštva i odnosa s javnošću, do pripreme tekstova i javnih komunikacija. Na tržištu rada primećuje se slaba jezička kultura, a u savremenom društvu vladanje jezikom postaje moćno sredstvo, kako u radnom procesu, tako i u javnim nastupima.
***
Ovaj projekat je sufinansiran iz Budžeta Republike Srbije – Ministarstva informisanja i telekomunikacija. Stavovi izneti u podržanom medisjkom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.
Sledi prevod na mađarski jezik:
Alanović dékán: Ruszin és szlovák nyelvtanárok nagy hiányban, a szerb nyelvtanárok száma pedig megfeleződött
A „Az anyanyelv szellemében” című cikksorozat zárásaként a beszélgetésünk alanya dr. Milivoj Alanović, az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar dékánja. Mi a helyzet az anyanyelvi tantárgyakat tanító oktatói állománnyal, beleértve a szerb nyelvet is, és milyen javaslatok vannak ennek a problémának a megoldására?
– Körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdeményeztük karunkon ennek a kérdésnek a megoldását. Készült egy tanulmány is a Társadalomtudományi és Bölcsészettudományi Intézet létrehozásának megalapozottságáról. Úgy vélem azonban, hogy jelenleg, amikor karunkon tudományos fokozatokkal rendelkező munkatársak dolgoznak, ennek az intézetnek az indokoltsága még inkább megnőtt. Fontos emlékeztetni, hogy a Száva és a Duna vonalától északra, Belgrád kivételével, gyakorlatilag nincs hasonló intézet ezen a területen. Természetesen vannak mezőgazdasághoz kapcsolódó intézetek, de társadalomtudományi és bölcsészettudományi területen sajnos nincsenek. Ez kár, mert fontos lenne különböző társadalmi jelenségek vizsgálata. Egy ilyen jelenség például a társadalomtudományi és bölcsészettudományi diszciplínák helyzete az oktatási rendszerben és a társadalomban általában.
Mekkora probléma ez hosszú távon, és emiatt indult-e az ötlet, hogy az országban létrehozzanak egy ilyen intézetet?
– A kisebbségi nyelvek oktatásával kapcsolatban, amelyeket karunkon tanítunk, és amelyekkel az itt végzett hallgatók elsősorban Vajdaság iskoláiban oktatnak, már vannak jelek arra, hogy a ruszin és szlovák nyelvtanárok nagy hiányban vannak. Gyakran panaszkodnak arra is, hogy a magyar tannyelvű iskolákban nehéz anyanyelvi tanárokat találni. Szerb nyelv esetében ez egyelőre nem probléma, de a hallgatók érdeklődésének csökkenése miatt emlékeztetnék arra, hogy néhány évvel ezelőtt még körülbelül 60 hallgatót vettünk fel a Szerb Nyelv és Irodalom szakra, most ez a szám 30 körül mozog. Ezért feltételezhetjük, hogy a közeljövőben, amikor a szerb nyelv és irodalom oktatásáról van szó, hasonló problémával szembesülhetünk, mint ami már létezik a természettudományok tanárai esetében, például a fizika vagy a kémia terén. Az egyik javaslatunk egy alternatív modell, például az egész életen át tartó tanulás programja vagy különböző átképzési programok. Például azok, akik beszélnek kisebbségi nyelveket, és valamilyen társadalomtudományi vagy bölcsészettudományi alapképzést végeztek, átképzés révén megszerezhetnék a nyelv- és irodalomoktatáshoz szükséges kompetenciákat. Jelenleg ez még csak tervezési szakaszban van, de úgy gondolom, hogy ez egy azonnali cselekvési modell lehet. Ugyanakkor hosszú távú stratégiában is kell gondolkodnunk. Úgy vélem, hogy több fontos irány is létezik.
Melyek ezek az irányok?
– Az egyik alap, amikor erről beszélünk, az anyanyelv és irodalom oktatása az általános iskolákban. Mindannyian tudjuk, hogy a tantervek gyakran nincsenek összhangban a modern oktatási igényekkel vagy a gyerekek elvárásaival. A tanterveknek bizonyos változásokon kellene keresztülmenniük, mind a tartalom, mind az óraszám tekintetében. Nem tartozom azok közé, akik úgy vélik, hogy valamit szükségszerűen ki kellene hagyni. A kérdés inkább az, mikor lehet bevezetni bizonyos tartalmakat. Másrészt ezt a tartalmat más modellek, például kiegészítő órák vagy különböző szakkörök révén is be lehet mutatni. Tisztában kell lennünk azzal, hogy nem minden gyerek érdeklődik azonos mértékben minden tartalom iránt, de mindig találhatunk olyanokat, akiket érdekel.
Úgy gondolja, hogy a tananyag korszerűsítése pozitív jelzés lenne, hogy a gyerekek, ha másért nem, ne érezzék taszítónak az iskolát és bizonyos tantárgyakat?
Pontosan. Jelenleg az anyanyelvek nem tartoznak a népszerű tantárgyak közé az általános és középiskolákban. Ez az egyik oka annak, hogy a gyerekek elkerülik ezeknek a szakirányoknak a választását. A másik ok az anyagi helyzet. A fizetésekkel kapcsolatban a minisztérium illetékes, de úgy gondolom, hogy magasabb szinten nagyobb gondoskodást kellene tanúsítani a tanárok és az oktatás iránt. Számos olyan intézkedés létezik, amelyek nem kerülnének sokba, de azt mutatnák, hogy társadalmunk törődik az oktatással.
Például?
– Az egyik ilyen intézkedés lehetne, hogy azok, akik lakóhelyüktől távol dolgoznak, ne saját zsebből fizessék az utazási költségeket, vagy ne késlekedjenek ezek kifizetésével. Továbbá azok, akik most kezdik a tanári pályát, kamatmentes kölcsönöket kaphatnának alapvető megélhetési problémáik megoldására, hasonlóan ahhoz a modellhez, amelyet a rendőrségnél és a Belügyminisztériumban használnak. Tekintettel a munka komolyságára, fontolóra kellene venni a kedvezményes nyugdíjazást is… Ilyen intézkedések nemcsak szavakban, hanem ténylegesen is megmutatnák, hogy társadalmunk számára fontos az oktatás. Sajnos jelenleg nem ez a helyzet. Nem lehet rendelettel visszaadni a pedagógusok méltóságát, de motiválhatjuk a hallgatókat és a jövőbeni munkavállalókat, hogy maradjanak az oktatási rendszerben.
A harmadik láncszem a társadalmi légkör.
Gyakran látjuk, még a saját családjainkban is, hogy az oktatás nem kapja meg a megfelelő elismerést. A tanárok nyomás alatt állnak – félnek a szülők reakcióitól és kritikáitól. Az iskola helyett egy olyan helynek kellene lennie, ahol az egyéniség és a kreativitás fejlődhet. Nem vagyok híve a versenyszellem erőltetésének, de tisztában kell lennünk azzal, hogy nem vagyunk mindannyian egyformán jók mindenben. Az iskolai nevelésnek több teret kellene kapnia, de ma mindenki tart a szülők és a gyerekek reakcióitól. Örömteli, hogy ma a gyerekek jogairól beszélünk, de követelnünk kellene a kötelezettségeiket is – például az órákon való részvételt, a tudás értékének felismerését, ami a jövőben hasznos lehet számukra. Gyakran mondom a diákoknak, hogy az elsajátított tudás még egy vetélkedőn is jól jöhet.
Térjünk vissza az Intézethez.
Igen, az Intézetnek számos kutatást kellene végeznie az óvodás kortól az általános és középiskolákig, hogy empirikus adatok alapján azonosítsa a problémákat, és javaslatokat tegyen azok megoldására.
Mi az üzenete a fiataloknak a nyelvtanulmányokkal kapcsolatban? Miért érdemes nyelvi karokat választaniuk?
– Úgy vélem, hogy a gyerekek továbbra is saját érdeklődésük alapján döntenek, de rá kell mutatni az oktatás fontosságára. A mai munkaerőpiac lehetővé teszi, hogy ha valaki jó képzést kapott, különböző területeken helyezkedhessen el. Az anyanyelv és irodalom tanulmányozása nem feltétlenül jelenti az oktatási rendszerhez való kötöttséget, bár az egyik legnemesebb szakma az oktatás. A fiatalokkal való munka – részvételük a felnőtté válásukban, oktatásukban és személyiségük formálásában – nagyon szép hivatás lehet. Sokan meleg szívvel emlékeznek vissza iskolás és egyetemi éveikre, és ebben a nyelvtanároknak jelentős szerepük van. Munkámat kiváltságosnak tartom, mert azzal foglalkozhatok, amit szeretek, és ahol jó eredményeket érhetek el. Az üzenetem a fiatalok számára az, hogy ne csak az iskolához kötődjenek. Az anyanyelvi diplomások számos területen érvényesülhetnek – a médiában, kiadói szektorban, PR-ban, szövegírásban vagy nyilvános kommunikációban. A munkaerőpiacon gyenge nyelvi kultúra figyelhető meg, és a modern társadalomban a nyelv ismerete erős eszközzé válik, mind a munkahelyeken, mind a nyilvános megjelenések során.
***
Ez a projekt a Szerb Köztársaság költségvetéséből – az Információs és Távközlési Minisztérium társfinanszírozásával valósult meg. Az itt kifejtett vélemények nem feltétlenül tükrözik a támogató szerv álláspontját.
Sledi prevod na rumunskom:
Decanul Alanović: Profesorii de limbă ruteană și slovacă sunt în mare deficit, iar numărul profesorilor de limbă sârbă s-a înjumătățit
Pentru finalul seriei de texte „În spiritul limbii materne”, vă prezentăm un interviu cu prof. dr. Milivoje Alanović, decanul Facultății de Filozofie din Novi Sad.
Care este situația cu personalul didactic pentru limbile materne, inclusiv sârba, și care sunt propunerile pentru soluționarea acestei probleme?
Această problemă a fost abordată acum aproape zece ani, când facultatea noastră a inițiat demersuri pentru rezolvarea acestei situații dificile. A fost elaborat chiar și un raport justificativ pentru înființarea unui Institut pentru științe sociale și umaniste. Totuși, mi se pare că și în prezent, având în vedere că avem colaboratori angajați cu titluri academice, necesitatea unui astfel de institut este și mai mare. Trebuie menționat că, la nord de râurile Sava și Dunăre, exceptând Belgradul, nu există un institut similar în această regiune. Sigur, avem institute legate de Facultatea de Agricultură, dar nu și pentru științele sociale și umaniste, ceea ce consider că este o pierdere. În acest context, există nevoia de a analiza diverse fenomene sociale. Unul dintre acestea este, de exemplu, poziția științelor sociale și umaniste în sistemul educațional și în societate în general. Care este prestigiul acestora… În acest sens, sper sincer ca în curând să primim un răspuns pozitiv din partea Secretariatului Provincial și ca această idee să devină realitate în viitorul apropiat, pentru că este pe deplin justificată.
Cât de mare este această problemă pe termen lung și este aceasta motivul pentru care a fost propusă înființarea unui Institut pentru științe sociale și umaniste care să abordeze și această problemă?
Când vine vorba despre limbile minoritare predate la facultatea noastră, iar cadrele didactice formate aici merg în școlile primare și secundare, în special în Voivodina, deja se semnalează un deficit semnificativ de profesori de limbă ruteană și slovacă. Colegii se plâng adesea că și în școlile cu predare în limba maghiară întâmpină dificultăți în a găsi profesori pentru aceste limbi materne. În ceea ce privește limba sârbă, această problemă nu este prezentă în acest moment, dar, având în vedere scăderea interesului studenților, vreau să amintesc că, acum câțiva ani, înscriam aproape 60 de studenți doar la programul de Limba și literatura sârbă, iar acum numărul acestora este în jur de 30. Prin urmare, putem presupune că în curând ne vom confrunta cu o problemă similară cu cea care există deja în cazul profesorilor de științe exacte, precum fizica sau chimia.
Una dintre propunerile noastre este un model alternativ, precum programele de educație continuă sau diverse programe de recalificare. De exemplu, cei care vorbesc limbi minoritare și au absolvit studii de licență în domenii sociale sau umaniste ar putea, printr-un program de recalificare, să dobândească competențe pentru a preda limba și literatura respective. Deocamdată, acest lucru este încă în fază de analiză, dar cred că este un model de reacție imediată. Totuși, trebuie să gândim o strategie pe termen lung. Mi se pare că există câteva direcții importante.
Ne puteți spune care sunt aceste direcții?
Una dintre principalele direcții, când vorbim despre acest subiect, este predarea limbii materne și a literaturii în școlile primare. Știm cu toții care sunt programele de studiu – deseori nu sunt adaptate la cerințele actuale ale educației sau la așteptările copiilor. Programele școlare trebuie să sufere anumite modificări, atât în ceea ce privește conținutul, cât și volumul acestuia. Nu sunt de părere că trebuie neapărat să eliminăm ceva. Problema este doar momentul potrivit pentru a introduce anumite conținuturi. Pe de altă parte, aceste conținuturi pot fi prezentate prin alte modele, cum ar fi orele opționale sau diverse cluburi școlare. Trebuie să fim conștienți că nu toți copiii sunt la fel de interesați de toate subiectele, dar întotdeauna putem găsi pe cei care sunt.
Credeți că modernizarea predării ar fi un semnal pozitiv – ca măcar copiii să nu dezvolte o repulsie față de școală, și implicit față de anumite materii?
Exact. În prezent, limbile materne nu se numără printre materiile populare în școlile primare și secundare. Acesta este unul dintre motivele pentru care copiii evită să urmeze aceste direcții. Un alt motiv este situația materială a profesorilor. În ceea ce privește salariile, aceasta este competența ministerului, dar mi se pare că s-ar putea arăta mai multă preocupare pentru profesori și sistemul educațional la un nivel mai înalt. Există o serie de măsuri care nu ar necesita costuri mari, dar care ar demonstra că societatea noastră se preocupă de educație.
De exemplu?
Una dintre aceste măsuri ar putea fi ca persoanele care lucrează în afara localității de reședință să nu fie nevoite să-și finanțeze singure costurile de transport sau ca rambursarea acestor costuri să nu întârzie. De asemenea, cei care încep să lucreze în învățământ ar putea primi credite fără dobândă pentru a-și rezolva problemele existențiale de bază, după modelul utilizat pentru poliție și Ministerul Afacerilor Interne. Având în vedere responsabilitatea postului, ar trebui luată în considerare și posibilitatea acordării unui stagiu de muncă preferențial… Astfel de măsuri ar arăta, nu doar declarativ, că educația este importantă pentru societatea noastră. Din păcate, în prezent, nu este cazul. Nu putem restabili demnitatea profesorilor prin decrete, dar putem motiva studenții și viitorii angajați să rămână în sistemul educațional.
O altă verigă este clima socială. Deseori observăm, chiar și în familiile noastre, că educația nu este apreciată suficient. Profesorii sunt supuși presiunilor – se tem de reacțiile părinților și de criticile acestora. În loc de aceasta, școala ar trebui să fie un loc unde se dezvoltă individualitatea și creativitatea. Nu sunt de părere că trebuie să promovăm spiritul competitiv, dar trebuie să fim conștienți că nu toți suntem la fel de buni la toate. De asemenea, componenta educativă nu are suficient spațiu deoarece toți se tem de reacțiile părinților și ale copiilor. Este un lucru bun că astăzi se vorbește despre drepturile copiilor, dar trebuie să insistăm și asupra obligațiilor – prezența la ore, dezvoltarea conștientizării cunoștințelor ca resursă valoroasă pentru viitor. Le spun deseori studenților că s-ar putea ca ceea ce învață acum să le fie de folos chiar și într-un concurs de cultură generală.
Să revenim la Institut.
Da, acest Institut ar trebui să efectueze o serie de cercetări, de la grupa de vârstă preșcolară până la școlile primare și secundare, pentru a identifica problemele pe baza datelor empirice și a propune soluții.
Care este mesajul dumneavoastră pentru tineri privind studiul limbilor? De ce ar trebui să aleagă facultățile de profil lingvistic?
Cred că tinerii încă se ghidează după propriile interese, dar trebuie să li se arate importanța educației. Piața muncii actuală permite ca, dacă ai dobândit o educație de calitate, să lucrezi în diverse domenii. Studiile de limba și literatura maternă nu înseamnă neapărat o carieră în sistemul educațional, deși este una dintre cele mai nobile profesii. Lucrul cu tinerii – participarea la formarea, educația și dezvoltarea lor – poate fi o chemare frumoasă. Mulți oameni își amintesc cu drag de anii de școală și studenție, iar profesorii de limbi au un rol important în aceste amintiri. Eu consider că profesia mea este un privilegiu deoarece fac ceea ce îmi place și unde pot obține rezultate bune. Mesajul pentru tineri este să nu se limiteze exclusiv la școală. Absolvenții de limba și literatura maternă se pot realiza în diverse domenii – de la mass-media, edituri și relații publice, până la redactarea textelor și comunicări publice. Pe piața muncii se observă o cultură lingvistică deficitară, iar în societatea modernă, stăpânirea limbii devine un instrument puternic, atât în procesul de muncă, cât și în aparițiile publice.
***
Acest proiect este cofinanțat din Bugetul Republicii Serbia – Ministerul Informațiilor și Telecomunicațiilor. Opiniile exprimate în proiectul media sprijinit nu reflectă neapărat punctele de vedere ale autorităților care au alocat fondurile.
Sledi prevod na slovačkom:
Dekan Alanović: Profesori rusínskeho a slovenského jazyka vo veľkom deficite, počet profesorov srbského jazyka sa znížil na polovicu
Na záver seriálu článkov „V duchu materinského jazyka“ vám prinášame rozhovor s prof. dr. Milivojom Alanovićom, dekanom Filozofickej fakulty v Novom Sade.
Aká je situácia s pedagogickým personálom pre materinské jazyky, vrátane srbčiny, a aké sú návrhy na riešenie tohto problému?
Táto otázka bola otvorená už možno pred desiatimi rokmi, keď na našej fakulte vznikla iniciatíva na riešenie tohto závažného problému. Dokonca bol vypracovaný elaborát o oprávnenosti založenia Inštitútu pre spoločenské a humanitné vedy. Avšak mám pocit, že aj v súčasnosti, keď na našej fakulte pôsobia odborníci a zamestnanci s vedeckými titulmi, je potreba založenia takéhoto inštitútu ešte naliehavejšia. Treba pripomenúť, že severne od Sávy a Dunaja, s výnimkou Belehradu, na tomto území prakticky nemáme podobný inštitút. Samozrejme, existujú inštitúty súvisiace s Poľnohospodárskou fakultou, ale nie s humanitnými vedami, čo považujem za veľkú škodu. V tomto kontexte existuje potreba skúmania rôznych spoločenských javov. Jedným z týchto javov je napríklad postavenie spoločenských a humanitných vied a disciplín v rámci vzdelávacieho systému a v našej spoločnosti všeobecne. Aká je ich prestíž… V tomto zmysle dúfam, že čoskoro dostaneme pozitívnu odpoveď od Pokrajinského sekretariátu a že sa táto myšlienka v dohľadnej dobe naozaj uskutoční, pretože je mnohostranne opodstatnená.
Do akej miery je to v perspektíve veľký problém a preto bola iniciovaná myšlienka založenia Inštitútu spoločenských a humanitných vied, ktorý by sa zaoberal aj touto otázkou?
Čo sa týka menšinových jazykov, ktoré sa vyučujú na našej fakulte, a absolventov, ktorí odchádzajú do základných a stredných škôl, prevažne vo Vojvodine, už teraz existujú signály o tom, že je veľký deficit profesorov rusínskeho a slovenského jazyka. Často sa kolegovia sťažujú, že aj na školách s vyučovacím jazykom maďarským majú problém nájsť učiteľov pre tieto materinské jazyky. Pokiaľ ide o srbský jazyk, aktuálne to nie je prípad, ale vzhľadom na pokles záujmu našich študentov, by som rád pripomenul, že pred niekoľkými rokmi sme prijímali približne 60 študentov len na program Srbský jazyk a literatúra, zatiaľ čo teraz je tento počet okolo 30. Preto môžeme predpokladať, že čoskoro budeme mať podobný problém s výučbou srbského jazyka a literatúry, aký už existuje s učiteľmi prírodných vied, ako je fyzika alebo chémia. Jedným z našich návrhov je alternatívny model, ako celoživotné vzdelávanie alebo rôzne programy dovzdelávania. Napríklad tí, ktorí hovoria menšinovými jazykmi a ukončili základné štúdium na nejakom spoločenskom alebo humanitnom odbore, by mohli prostredníctvom programu dovzdelávania získať kompetencie na vyučovanie jazykov a literatúry.
Môžete nám povedať, aké sú hlavné smery dlhodobej stratégie?
Jeden z pilierov, keď hovoríme o tejto téme, je výučba materinského jazyka a literatúry na základných školách. Všetci vieme, aké sú učebné plány a programy – často nie sú prispôsobené modernému vzdelávaniu alebo očakávaniam detí. Učebné plány musia podstúpiť určité zmeny, či už v obsahu, alebo v rozsahu. Nezastávam názor, že niečo treba nutne vynechať. Ide len o to, kedy určitý obsah môže byť zavedený. Na druhej strane je možné obsah niekedy sprostredkovať prostredníctvom iných modelov, ako sú doplnkové hodiny alebo rôzne krúžky. Musíme si byť vedomí toho, že nie všetky deti majú rovnaký záujem o všetok obsah, ale vždy môžeme nájsť tie, ktoré záujem majú.
Myslíte si, že modernizácia výučby by mohla byť pozitívnym signálom, aby deti nemali odpor k škole, a tým ani k určitým predmetom?
Presne tak. V súčasnosti nie sú materinské jazyky medzi najobľúbenejšími predmetmi na základných a stredných školách. To je jeden z dôvodov, prečo sa deti vyhýbajú zapisovaniu sa na tieto smery. Druhým dôvodom je materiálne postavenie učiteľov. Pokiaľ ide o platy, to je v kompetencii ministerstva, ale myslím si, že na vyššej úrovni by sa mohla prejaviť väčšia starostlivosť o učiteľov a školstvo. Existuje celý rad opatrení, ktoré by neboli finančne náročné, ale ukázali by, že spoločnosť sa stará o vzdelávanie.
Môžete uviesť príklad?
Jedným z týchto opatrení by mohlo byť, že ľudia, ktorí pracujú mimo svojho bydliska, by nemuseli sami financovať cestovné náklady, alebo že by sa ich výplata za cestovné náklady nemeškala. Taktiež, tí, ktorí práve začínajú pracovať v školstve, by mohli dostať bezúročné pôžičky na riešenie základných existenčných problémov, podľa vzoru modelu používaného v polícii a na Ministerstve vnútra. S ohľadom na vážnosť tejto práce by sa mal zvážiť aj zvýhodnený dôchodkový vek… Takéto opatrenia by ukázali, nielen deklaratívne, že spoločnosť si školstvo váži. Bohužiaľ, v súčasnosti to tak nie je. Nemôžeme vyhláškou vrátiť dôstojnosť pedagogickým pracovníkom, ale môžeme motivovať študentov a budúcich zamestnancov, aby zostali vo vzdelávacom systéme.
Tretím faktorom je spoločenská klíma, však?
Presne tak. Často vidíme, dokonca aj v našich rodinách, že sa školstvo nedoceňuje adekvátne. Učitelia sú pod tlakom – obávajú sa reakcií rodičov a ich kritiky. Škola by však mala byť miestom, kde sa rozvíja individualita a kreativita. Nemám rád prehnaný dôraz na súťaživého ducha, ale musíme si byť vedomí, že nie sme všetci rovnako dobrí vo všetkom. Rovnako tak nemá výchovná zložka dostatok priestoru, pretože sa všetci boja reakcií rodičov a detí. Je pozitívne, že sa dnes hovorí o právach detí, ale musíme trvať aj na povinnostiach – na účasti na výučbe, na rozvíjaní vedomia o vedomostiach ako zdroji, ktorý im môže byť v budúcnosti užitočný. Často hovorím študentom, že získané vedomosti im môžu byť užitočné aj na kvíze.
Presne tak. A preto sa musíme snažiť, aby bol vzdelávací systém atraktívny a zmysluplný. To zahŕňa aj podporu učiteľov, modernizáciu osnov a zmenu spoločenského vnímania školstva.
Poďme sa však vrátiť k otázke inštitútu.
Áno, tento inštitút by mal realizovať sériu výskumov, ktoré by sa zamerali na všetky úrovne vzdelávacieho systému, od predškolského veku až po základné a stredné školy. Na základe empirických údajov by sme mohli identifikovať problémy a navrhnúť riešenia. To zahŕňa aj skúmanie situácie s materinskými jazykmi, demografické trendy, ale aj širšie otázky, ako je postavenie spoločenských a humanitných vied v našom vzdelávacom systéme.
Aký odkaz máte pre mladých, ktorí uvažujú o štúdiu jazykov?
Myslím si, že deti sa ešte stále rozhodujú na základe svojich záujmov, ale je dôležité, aby sme im ukázali význam vzdelania. Dnešný pracovný trh umožňuje, že ak získate kvalitné vzdelanie, môžete pracovať na rôznych miestach. Štúdium materinského jazyka a literatúry neznamená nutne viazanie sa na vzdelávací systém, hoci je to jedno z najvznešenejších povolaní. Práca s mládežou – podieľanie sa na ich dospievaní, vzdelávaní a formovaní – môže byť veľmi krásnym povolaním.
Mnoho ľudí si s láskou spomína na svoje školské a študentské roky, a práve učitelia jazykov zohrávajú významnú úlohu v týchto spomienkach. Ja svoju prácu považujem za privilégium, pretože sa venujem tomu, čo milujem, a kde môžem dosiahnuť dobré výsledky. Odkaz pre mladých je, aby sa neobmedzovali len na školstvo. Absolventi materinského jazyka a literatúry sa môžu realizovať v rôznych oblastiach – od médií, vydavateľstiev a public relations, až po prípravu textov a verejné komunikácie.
Na pracovnom trhu je zjavné, že existuje nedostatočná jazyková kultúra, a v modernom svete sa ovládanie jazyka stáva mocným nástrojom, či už v pracovnom procese, alebo vo verejných vystúpeniach.
***
Tento projekt je spolufinancovaný z rozpočtu Republiky Srbsko – Ministerstva informácií a telekomunikácií. Názory vyjadrené v podporenom mediálnom projekte nemusia nevyhnutne odrážať názory orgánu, ktorý poskytol finančné prostriedky.
Prevod na hrvatski:
Dekan Alanović: Profesori rusinskog i slovačkog jezika u velikom deficitu, a broj profesora srpskog prepolovljen
Za sam kraj serijala tekstova „U duhu maternjeg jezika“ donosimo razgovor s prof. dr. Milivojem Alanovićem, dekanom Filozofskog fakulteta u Novom Sadu.
Kakva je situacija s nastavnim kadrom za maternje jezike, uključujući i srpski, i koji su prijedlozi za rješavanje ovog problema?
Tome ima možda čak i blizu desetak godina, kada je na našem fakultetu pokrenuta inicijativa za rješavanje ovog velikog pitanja. Čak je napisan i elaborat o opravdanosti osnivanja Instituta za društveno-humanističke znanosti. Međutim, meni se čini da i u ovom trenutku, kada na našem fakultetu postoje suradnici, odnosno zaposleni s akademskim zvanjima, opravdanost pokretanja takvog instituta još je veća. Treba podsjetiti da, sjeverno od Save i Dunava, izuzev Beograda, mi praktično na ovom području nemamo sličan institut. Naravno, imamo institute povezane s Poljoprivrednim fakultetom, ali nemamo institut za društveno-humanističke znanosti, što mislim da je prava šteta. U tom kontekstu postoji potreba za ispitivanjem raznih društvenih fenomena. Jedan od tih društvenih fenomena jest, na primjer, položaj društveno-humanističkih znanosti i disciplina, kako u obrazovnom sustavu, tako i u društvu uopće. Kakav je njihov ugled… U tom smislu, iskreno se nadam da ćemo u skorije vrijeme dobiti pozitivan odgovor iz Pokrajinskog sekretarijata, i da će se ta ideja uskoro ostvariti, jer je višestruko opravdana.
Koliko je ovo u perspektivi veliki problem i je li zbog toga pokrenuta ideja da se u zemlji osnuje Institut društvenih i humanističkih znanosti koji bi se bavio i ovim pitanjem?
Kada su u pitanju manjinski jezici koji se izučavaju na našem fakultetu, a kadrovi koje mi ovdje obrazujemo odlaze u osnovne i srednje škole, prvenstveno u Vojvodini, već postoje signali da su profesori rusinskog jezika i slovačkog jezika u velikom deficitu. Vrlo često se kolege žale da i u školama s mađarskim nastavnim jezikom imaju problem pronaći nastavnike za te maternje jezike. Što se tiče srpskog jezika, to trenutno nije slučaj, ali s obzirom na pad interesa naših studenata, želim podsjetiti da smo do prije nekoliko godina upisivali blizu 60 studenata samo na program Srpskog jezika i književnosti, a sada je taj broj oko 30. Tako da možemo pretpostaviti da ćemo u skorije vrijeme, kada je riječ o nastavi srpskog jezika i književnosti, imati sličan problem kakav već postoji s profesorima prirodnih znanosti, kao što su fizika ili kemija. Jedan od naših prijedloga je alternativni model, poput programa cjeloživotnog obrazovanja ili različitih programa usavršavanja. Na primjer, oni koji su govornici manjinskih jezika, a završili su osnovne studije na nekom društvenom ili humanističkom smjeru, mogli bi kroz program usavršavanja steći kompetencije za izvođenje nastave iz jezika i književnosti. Za sada je to još uvijek u fazi razmatranja, ali mislim da je jedan od modela trenutnog reagiranja to. Međutim, moramo razmišljati o dugoročnoj strategiji. Čini mi se da tu postoje nekoliko važnih smjerova.
Možete li nam reći koji su?
Znate, jedan od temelja, kada govorimo o ovoj temi, jest nastava maternjeg jezika i književnosti u osnovnim školama. Svi znamo kakvi su nastavni planovi i programi – često nisu usklađeni s modernim pristupima ili onim što djeca očekuju. Nastavni planovi moraju pretrpjeti određene izmjene, kako u pogledu sadržaja, tako i u pogledu obujma. Nisam od onih koji zagovaraju da se nešto nužno izbaci. Pitanje je samo kada se neki sadržaj može uvesti. S druge strane, taj sadržaj ponekad možete plasirati kroz druge modele, poput dodatne nastave ili različitih sekcija. Moramo biti svjesni da nisu sva djeca podjednako zainteresirana za sve sadržaje, ali uvijek možemo pronaći one koji jesu.
Mislite li da bi osuvremenjivanje nastave bio pozitivan signal – da djeca, ako ništa drugo, ne razvijaju odbojnost prema školi, a time ni prema pojedinim predmetima?
Tako je. Trenutno, maternji jezici nisu među popularnijim predmetima u osnovnim i srednjim školama. To je jedan od razloga zašto djeca izbjegavaju upisivati te smjerove. Drugi razlog je materijalni položaj nastavnika. Što se tiče plaća, to je u nadležnosti ministarstva, ali čini mi se da bi se na višoj razini mogla pokazati veća briga o nastavnicima i školstvu. Postoji čitav niz mjera koje ne bi puno koštale, ali bi pokazale da naše društvo brine o obrazovanju.
Na primjer?
Jedna od tih mjera mogla bi biti da ljudi koji rade izvan mjesta stanovanja ne moraju sami financirati putne troškove ili da im isplata putnih troškova ne kasni. Također, oni koji tek počinju raditi u obrazovanju mogli bi dobiti beskamatne kredite kako bi riješili osnovne egzistencijalne probleme, po uzoru na model koji se koristi za policiju i Ministarstvo unutarnjih poslova. S obzirom na ozbiljnost posla, treba razmotriti i beneficirani radni staž… Takve mjere bi pokazale, ne samo deklarativno, da je našem društvu obrazovanje važno. Nažalost, trenutno to nije slučaj. Ne možemo dekretom vratiti dostojanstvo prosvjetnim radnicima, ali možemo motivirati studente i buduće zaposlenike da ostanu u obrazovnom sustavu. Treća karika je društvena klima. Često vidimo, čak i u našim obiteljima, da se obrazovanje ne vrednuje adekvatno. Nastavnici su pod pritiskom – boje se reakcija roditelja i njihove kritike. Umjesto toga, škola bi trebala biti mjesto gdje će se razvijati individualnost i kreativnost. Nisam za to da se forsira natjecateljski duh, ali moramo biti svjesni da nismo svi podjednako dobri u svemu. Također, vaspitna komponenta nema dovoljno prostora jer se svi boje reakcija roditelja i djece. Zadovoljstvo je što se danas govori o pravima djece, ali moramo inzistirati i na obvezama – prisutnost nastavi, razvijanje svijesti o znanju kao resursu koji će im sutra koristiti. Često kažem studentima da će im stečeno znanje možda koristiti čak i na nekom kvizu.
Jasno. Da se vratimo na Institut.
Da, taj Institut bi morao provesti niz istraživanja, od predškolskog uzrasta do osnovnih i srednjih škola, kako bi se na temelju empirijskih podataka identificirali problemi i predložila rješenja.
Vaša poruka mladima jeste studiranje jezika, zbog čega treba baš jezične fakultete upisivati?
Mislim da se djeca još uvijek rukovode vlastitim interesima, ali treba im ukazati na važnost obrazovanja. Današnje tržište rada omogućuje da, ako ste stekli kvalitetno obrazovanje, možete raditi na različitim mjestima. Studiji maternjeg jezika i književnosti ne znače nužno vezivanje za obrazovni sustav, iako je to jedno od najplemenitijih zanimanja. Rad s mladima – sudjelovanje u njihovom odrastanju, obrazovanju i formiranju – može biti vrlo lijep poziv. Mnogi ljudi s toplinom sjećaju se svog školskog i studentskog doba, a upravo profesori jezika imaju značajnu ulogu u tim uspomenama. Ja svoj posao smatram privilegijom jer se bavim onim što volim i gdje mogu dati dobre rezultate. Poruka mladima je da se ne vezuju isključivo za školu. Diplomci maternjeg jezika i književnosti mogu se ostvariti u različitim djelatnostima – od medijskih kuća, izdavaštva i odnosa s javnošću, do pripreme tekstova i javnih komunikacija. Na tržištu rada primjećuje se slaba jezična kultura, a u suvremenom društvu vladanje jezikom postaje moćno sredstvo, kako u radnom procesu, tako i u javnim nastupima.
Ovaj projekt sufinanciran je iz Budžeta Republike Srbije – Ministarstva informiranja i telekomunikacija. Stavovi izneseni u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodijelio sredstva.
